Európai unió

Kapacitásbővítés az oktatás terén a közelgő magyar elnökség kapcsán (2011)

A Tárki-Tudok felmérést végzett a soros hazai Európai Uniós elnökségben érintett minisztériumi és háttérintézményi szakemberek, a pedagógusok és a diákok körében a 2011-es elnökséggel kapcsolatban. Általánosságban elmondható, hogy a megkérdezettek elsősorban információ- és tudáshiányban szenvednek az Európai Unióval kapcsolatosan, így ennek orvoslása lenne a legfontosabb szempont a felkészülés időszakában. A minisztériumi és háttérintézményi szakemberek is kiemelték ezt a hiányosságot, így ismeretbővítő tréningekre tartanának leginkább igényt, akár a szabadidejük rovására is. Sokak szerint lenne nagy segítség egy tematikus honlap létrehozása, és személyes konzultációs lehetőségek a tréningek során, amelyek fontos segédletet nyújtanának a felkészülésben. A felmérésben megkérdezett pedagógusok egy nagy része nem tartja magát eléggé tájékozottnak az EU-val kapcsolatban, de többségük nyitott ez irányú képzésekre. A diákok ismeretei ugyancsak hiányosak, leginkább az internetről tájékozódnak. Az elnökség során hangsúlyozandó oktatásügyi kérdések tekintetében megoszlottak a vélemények aszerint, hogy kinek milyen típusú felelőssége lesz az elnökség idején. Így a minisztériumi, háttérintézményi dolgozók a jól mőködő rendszerelemeket hangsúlyoznák, míg a pedagógusok és egyéb szakértők szerint muszáj a problémákra irányítani a figyelmet. Minden szereplőnél előkerült a pedagógusképzés átalakítása illetve a pedagógusi munka értékelésének fejlesztése mint a jövő egyik nagy feladata. További részleteket a felmérésről készült zárótanulmányban olvashatnak, amely itt érhető el.

vissza  


  1035 Budapest, Vihar utca 18. telefon: +36 20 263 3107, info@t-tudok.hu