Média-jelenlét

Műhelybeszélgetés a felnőtt népesség alapkészségeiről az OECD PIAAC adatfelvétel kapcsán

2022. december 8-án a Budapest Intézettel közösen tartottunk egy online műhelybeszélgetést az OECD PIAAC adataiból készített tanulmányokról, illetve az azokból leszűrhető tanulságokról.

A felnőtt népesség készségeire vonatkozó eredményeket Lannert Judit mutatta be. Csillag Márton a BI kutatói által készített elemzés legfontosabb üzeneteit foglalta össze a készségek hatásáról a munkapiaci kimenetekre. A műhelybeszélgetést Scharle Ágota moderálta. A műhelyről részletes tudósításban számolt be a Qubit.




Hogyan lesz a jó tanár?

A CEU Határtalan Tudás 2022. évi záróeseményén Lannert Judit, Balázs Éva és Salát Magdolna azt a kérdést járta körül, hogy mi kell ahhoz, hogy Magyarországon a közoktatásban tanító pedagógusok szakmailag magas minőséget képviselhessenek. Az előadásokat a Qubit cikke foglalja össze, az előadások után kerekasztalbeszélgetést pedig a youtube csatornán lehet megtekinteni.  




Kutatóink a Qubiton

Az ukrajnai menekült gyerekek foglalkoztatásával kapcsolatban beszélt Németh Szilvia arról, hogy a gyerekeknek nem felzárkóztatásra van szüksége, hanem pozitív élményekre. Ilyen élményeket tudnak adni a kreatív programok, mint pl. a Kreatív Partnerség program.

A QubitLive eseményen pedig Lannert Judit beszélt arról, hogy a magyar társadalom jövősokkban szenved, ezért nem tud jó megoldásokat találni a magyar oktatás problémáira, ami egyszerre pazarló és forráshiányos és aminek oka, hogy sok kisméretű iskolát tartunk fenn, aminek főleg társadalmi és politikai okai vannak.




A tanulás művészete

A tanulás művészete norvég-magyar projektről számolt be a Hír TV. A programot Vladár Krisztina programvezető, a Kreatív Partnerség Magyarország munkatársa mutatta be.




Lannert Judit a Klubrádió reggeli műsorában

Hogyan lehetnénk okos nemzet, és mi történik velünk, ha nem leszünk az? Erről beszélget Mérő Vera vendégével, aki Lannert Judit oktatáskutató, az Országos Közoktatási Intézet Kutatási Központjának egykori igazgatója, az Egyensúly Intézet külső szakértője.




Sokan, mégis kevesen

Megjelent a 2021 október 28-i Magyar Narancsban Lannert Judit tollából egy cikk a magyar pedagógushelyzetről nemzetközi összehasonlításban, különös tekintettel az észt és portugál példára.




Beszélgetés a G7 podcastján a tanárhelyzetről

Lannert Judit beszélgetett Holtzer Péterrel a G7 podcastján. A téma a tanárhelyzet, de ennek ürügyén nagyon sok minden más is terítékre került.




A digitális oktatás nem szakadt el a tankönyvektől

A T-Tudok Oktatáskutató Központ kutatásának témája a digitális médiahasználat volt az iskolákban pandémia idején. Ennek eredményét a Médiakutató és az ELTE Média Tanszékének „Média a válság idején” című konferenciáján adta elő Németh Szilvia, ennek az összefoglalóját pedig leközölte a 444 portál.




A gyerekek egyötöde is eltűnhetett a tanárok szeme elől

Lannert Judit beszélgetett Lakner Zoltánnal 2020. április 22-én arról, vajon mi történik most a tanítás és tanulás területén Magyarországon, hogyan küzdenek meg a gyerekek és tanárok a digitális közeg kihívásaival. A beszélgetés az Új egyenlőség podcast oldalán található.




Nem a tehetséggondozást kellene sulykolni

Lannert Judit az Új Egyenlőségben beszélt a magyar közoktatás gondjairól 2018. január 12-én.




Tagadják a jövőt

F. Szabó Kata készített interjút Lannert Judittal a Vasárnapi Hírekben 2017 november 4-én arról, hogy sokkolják a magyar társadalmat a jövő kihívásai, a döntéshozók viszont a régi rutinokhoz nyúlnak, pedig ahhoz, hogy az oktatás jó irányba változzon, először a felnőtteknek kell tanulni
 




Minden gyerek jó valamiben

Lannert Judittal Mázsár Tamás készített interjút 2017. október 22-én a tehetséggondozásról annak apropóján, hogy a Tanulópénz nevű blogján Tehetséggondozás lufi címmel arról írt, hogy miközben milliárdokat költ el a kormány a tehetséggondozásra hivatkozva, az eredményeket alig vizsgálják. Ha mégis megtennék, akkor lesújtó számokat kapnának, hiszen a tehetséggondozásra fordított hatalmas pénzeknek nemzetközi felmérések szerint alig van hatásuk. Erről, a rossz pedagógusokról, a gyerekek túlterheltségéről és az egyházi iskolák elitizmusáról is szól az interjú.




A Kreatív Partnerség programról írtak a Marie Claire-ben

A cikk itt olvasható.




Nők Lapja Iskolaválasztó 2016

Másodszor jelenik meg a Nők Lapja Psziché gondozásában az Iskolaválasztó kiadány, ami a középiskola választásban próbál segíteni a szülőknek, tanulóknak. A középiskolák rangsorát idén is a T-Tudok állította össze Lannert Judit vezetésével. A kiadványban Lannert Judit beszél a beskatulyázás veszélyeiről is, a Pygmalion és Gólem hatásról.




Közgazdász-vándorgyűlés: 21. századi kompetenciák

Lannert Judit, a T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Zrt. senior kutatója 2016. szeptember 17.-én részt vett az 54. Közgazdász-vándorgyűlésen, ahol arról beszélt, hogy milyen kompetenciákra van szükség a 21.században, és a PISA adatok segítségével azt is illusztrálta, hogy miért vagyunk olyan nagy elmaradásban. Részletek az alábbi cikkekben: 

Mi történik az iskolákban? Digitális analfabéták a magyar gyerekek

 A magyar gyerek sokat tanul - és rosszul

 A magyar gyerek legyen fegyelmezett és tanuljonegy jó szakmát, ugye?




Én vagyok itt- M2 Petőfi TV: Alternatív oktatás

Németh Szilvia, a T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Zrt. ügyvezető igazgatója az M2 Petőfi TV - Én vagyok itt című műsorának vendége volt szeptember elsején, ahol többek között az alternatív oktatási modellekről is beszélt. Az interjú megtekinthető a 4:10-től 10:40-ig.

Én vagyok itt 2016.09.01-i adás




Kossuth Rádió G7 Gazdasági Magazin - munkavállalói kompetenciák

Lannert Judit, a T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Zrt. senior kutatója 2016.szeptember 25.-én a Kossuth Rádió G7 Gazdasági Magazinjában többek között arról beszélt, hogy milyen kompetenciákra van szüksége a 21. századi munkavállalóknak. Részletek az alábbi interjúból tudhatóak meg, amely meghallgatható a 13:22:40 -től 13:28:55-ig

G7 Gazdasági magazin - 2016.09.25.




Én vagyok itt- M2 Petőfi TV- Mit ér az online megszerzett diploma?

Németh Szilvia, a T-TUDOK Zrt. oktatáskutatója az  M2 Petőfi TV - Én vagyok itt című műsorának vendége volt 2016. szeptember 8.-án, ahol többek között az alábbi kérdésekre is választ adott: Mit ér az online megszerzett diploma?  Valóban az online oktatásé a jövő?  Menyire fogadják el a munkahelyek az online tanulással megszerzett diplomát? Az interjú megtekinthető 55:25- től -1:01:50-ig. 




Merre tart az iskola

Nem magyar sajátosság, sokkal inkább világtendencia, miszerint a hagyományos közoktatás egyre kevésbé felel meg a 21. század igényeinek. Hajlamosak vagyunk azt feltételezni, iskolarendszerünk és a vele kapcsolatos problémák csak nálunk fordulnak elő, pedig ezek többsége stabilan egybeesik az európai tendenciákkal. A Nők lapja szeptember 23-i számában szakértőnk, Lannert Judit is nyilatkozik.




Kreatív partnerségről írt a HVG

A cikk itt olvasható.




Kreatív Partnerség Magyarország Pilot-program

 2013 decemberétől cégünk gazdája a Kreatív Partnerség Magyarország Pilot-programnak, amelynek első sikeres eredményei mérhetőek és láthatóak. A hazai projektet megelőzte egy szoros nemzetközi együttműködés és munka az ötletgazda angliai alapítvánnyal (Creativity Culture & Education International Foundation). A program során művészek (pl. előadóművészek, képzőművészek, építészek, multimédia szakemberek, festők) segítik kreatív módon a pedagógusokat és tanulókat az eredményes tanuláshoz. Az egyedülálló program fókuszában az olyan gyakori iskolai gondok állnak, mint a magatartási problémák vagy a tanulási nehézségek az olyan nehezebb tárgyaknál, mint a matematika, fizika vagy történelem.  




Hazai szakképzés átalakítása

A hanganyag elérhető itt: április 17-n a MR Kossuth Rádió Ütköző című műsora a hazai szakképzés átalakításának aktuális kérdéseiről szólt. A beszélgetőpartnerek: Németh Szilvia, T-Tudok Zrt. és Bihall Tamás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviseletében.
Az adás meghallgatható itt:




MIért nem megy a matek a magyarnak?

Lannert Judit a Magyar Narancs 2014 júniusi számában arról ír, hogy miért olyan csapnivalóak a magyar diákok eredményei a PISA matematika mérésen. Eláruljuk, nem ők a hibásak. Hogy ki vagy mi, kiderül a cikkből.




Közoktatáspolitika

Lannert Judit az Info rádió Aréna műsorában vallott 2011 őszén hosszan a magyar oktatás állapotáról. A felvétel itt hallgatható meg. 




Szexizmus a magyar közéletben

Szakértőnk Lannert Judit az ATV műsorában nyilatkozott a Kölökneten megjelent cikke kapcsán 2014 nyarán.  




Kísérleti kreatív művészeti program Pécsen

2014. március 31-n, az MR Kossuth Rádió Közelről című műsorának  Trend-idők rovata összeállítást készített a T-Tudok Zrt. Kreatív Partnerség Magyarország című projektjéről. A beszélgetésben a projektvezetőn kívül, megszólalnak a projektpartnerek, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának tanára és hallgatói, valamint a pécsi kipróbálóintézmény, a Budai-Városkapu Iskola  vezetői.

A hanganyag elérhető itt:




  1035 Budapest, Vihar utca 18. telefon: +36 20 263 3107, info@t-tudok.hu